2019. április 22., hétfő

Grecsó Krisztián: Vera

Szeretem Grecsó Krisztián írásait, meghittek, közel állnak hozzám. Soha nem éltem vidéken, mégis át tudom élni a történetek. Érzem, amit a szereplők átélnek. Egyetemes dolgokról beszél, szerelem, magány, család, barátság, titkok, hatalom. 

A Vera magával ragad, letehetetlen, két nap alatt elolvastam. Úgy indul, mint egy klasszikus pöttyös vagy csíkos könyv, aztán nagyon hamar valami nagyon megváltozik. Vera érzései, gondolatai egyáltalán nem emlékeztetnek egy 10-11 éves gyerekére. Igazi felnőtt, időnként felnőttebb a körülötte élőknél, például Géza bácsi a tornatanár kicsinyessége a gyerekekkel szemben, nem mondható túlságosan érett viselkedésnek. 
Az első szerelem, a legjobb barátnő elvesztése és családi titkok, Szegeddel a háttérben. Vera életében egy év alatt hatalmas változások történnek, ezekkel gyerekként megküzdeni, szinte lehetetlennek tűnik, ő mégis túljut ezeken még ha az ártatlanságát el is veszti. 

A nyolcvanas években repít vissza a regény, kicsit ismerős, de már elég távoli ahhoz, hogy némi nosztalgia lengje körbe. Vera boldog kisgyerek, mamával és papával boldogan élnek, elválaszthatatlan barátok Sárival, az iskolában népszerű, a lovas gimnasztikában ügyes. Ebbe az idillbe robban be Jozef, a lengyel fiú, olyan mintha az ő megjelenése indítana el mindent, de ő csak a katalizátor, előbb-utóbb minden kiderült volna. Jozef miatt romlik meg a barátsága Sárival, a jókislányból öntudatos nagylány lesz és már nem mindig hallgat mamára és papára, az iskolában pedig magára marad. Jó sok változás, nagyon rövid idő alatt, túl nagy érzelmek, ilyen fiatalon. Egy gonosz megjegyzésnek köszönhetően pedig a nagy titok is kiderül, Verát örökbe fogadták. Nem is az örökbefogadás ténye, ami lesújt a lányra és így az olvasóra is, hanem a titkolózás, hogy a mama, meg a papa rejteget valamit. 

A családi tragédiák ülnek az ember lelkére olvasás közben. Kikapós feleség, apa, aki elhanyagolja a fiát, megromlott szülő-gyerek kapcsolat, valahogy Vera tolmácsolásban ezek mind szomorú-izgulássá válnak. Hogy aztán végül minden feloldjon és higgyük, hogy minden a helyére került, oda ahol a regény kezdetén voltunk, hogy a szerelem elmúlt, a barátság újra örökké tart és a családi titkoknak egyszer és mindenkorra vége van.


2019. április 18., csütörtök

Artus - Goda Gábor Társulata: A Szél kapuja - Nemzeti Táncszínház

Fúj a szél, hullanak a falevelek. 

A szelet gépek imitálják, a fa a kivetítőn kopaszodik. Az előtérben bambuszerdő, vagy valami, ami arra hasonlít. Az előtérben, jobb és bal oldalt két "szamuráj" ül. Papi ruhára emlékeztető jelmezben belibeg néhány színész, a színpad elejére söprik a magok, vagy szavakat. 
Gyönyörű a látvány, meditatív az élőzene. Philip György zenei aláfestése izgalmas, egyedi, minden ötlet a helyén van. Az előadás technikás, vizuális orgia, de nem tud bemászni a bőröm alá, így végig rácsodálkozó, de távolságtartó szemlélő maradok. Eszembe jut, hogy milyen sokba kerülhettek a csodaszép jelmezek, az egyedi díszlet, a sok szélgép, a kivetítő, de nem tudom mit akart elmesélni nekem az előadás. Úgy éreztem egy távoli, nem valóságos vidéken járunk, mondjuk egy alternatív Japánban, ahol a tradíció az irányító elv, fontosak a szavak és persze a szél. Az egyik utolsó jelenetben a sötétben felkap egy könnyű fátyolszerű anyagot a szél, melyre a háttérből piros alapon fehér szavak vetülnek, részlet egy könyvből, mindenki más szót kap el, mindenki mást olvas ki. Szép. 

Majd a szavakból végérvényesen magok lesznek, a fa újra elkezdi hullajtani levelét.


2019. április 14., vasárnap

Emanuel Gat Dance: Sunny - Trafó

Tiszta boldogság.

Az előadás első 5 percét azzal töltöttem, hogy kerestem a megfejtést, próbáltam dekódolni minden mozdulatot. Aztán egy ponton elengedtem és csak élveztem a táncot. A társulat táncosai igazi karakterek, nincs két egymásra hasonlító köztük, ezért nagyon hamar megismerhetőek/felismerhetőek lesznek. Néhány évvel ezelőtt már láttam őket, és most azonnal felrémlettek a táncosok korábbi mozdulatai. 
Élő zene kíséri a darabot, intenzív élmény. A zenét Awir Leon élőben állítja elő a színpadon, igazi koncert élmény, izgalmas hangzás (loop) és egy éteri hang. A zene és a tánc a szemünk előtt kapcsolódik össze egységgé. 

Nekem életerőről, boldog pillanatokról, újrakezdésről szólt ez az előadás.


2019. április 10., szerda

Agota Kristof: Az analfabéta


Agota Kristof frankofón magyar író vagy magyar frankofón író vagy magyar származású francia nyelven alkotó író, aki a regényeit franciául, a verseit magyarul írja. Igazi kakofónia. Az analfabéta c. könyve egy rövid önéletrajz, szemelvények az életéből.

Gyermekkor vidéken, testvéreivel, anyjával, kamaszkor internátusban, mert olyan szegények voltak, hogy az állami intézmény volt az éhhalál ellenszere, fiatal felnőttként menekülés, Svájcban új élet, munka az óragyárban, gyereknevelés, majd az első regénnyel (A nagy füzet) házalás. 
Mindeközben a nyelvvel való viszonya s folyamatosan alakul. Először csak anyanyelv, aztán az ellenséges nyelvek (német és orosz), majd az új haza nyelve, a francia. 

Magával ragadó önéletírás, ami árnyalja Kristóf Ágota regényeit.

2019. április 9., kedd

Séta a városban

Az elmúlt két hétvégén, két városi sétán is részt vettem. Az egyik Budapest utcáit, míg a másik az épületeket járta végig.

A Beyond Budapest Street Art sétája a Deák Ferenc térről indul és egy kis magyar street art vagy inkább urban art történelemmel kezdődik. Majd 2,5 óra alatt bejárjuk a bulinegyedet, hogy szemrevételezzük ezeket a tünékeny alkotásokat. A városban vannak stencilek, szobrok, mozaikok és tűzfal festések. No meg tag-ek is, amik kevésbé art-osak.
A tűzfalak festését két csapat "követte el", vagy a Színes Város vagy a Neopaint csapathoz köthetőek a városban felbukkanó nagy méretű festmények. Ezek mind engedélyezettek, a kerület, háztulajdonosok beleegyezésével kerülnek ki. A tervezés és a kivitelezés, akár több hetet is igénybe vesz.
Sőt most már évek óta fesztivált is rendeznek, ahol lehet alkotásokkal pályázni, amik később meg is valósulnak itt-ott. Ezek a nagy falfestmények a városszépítés eszközeivé váltak itt Budapesten. Közben megjelennek ugyanilyen hozzáértéssel készülő, de illegális alkotások is. Ilyenek például Kolotka Mihály városszerte felbukkanó mini-szobrai. Akár a Batthyányi téren vagy a Dohány utcai Zsinagógánál vagy a Moszkva téren sétálunk belebotlunk apró szobraiba, melyek mosolyt csalnak az emberek arcára.
Érdemes nyitott szemmel járni az utcákat, hogy ezeket az olykor apró, máskor hatalma alkotásokat észrevegyük.

A Mienk a ház! csapat más típusú sétákra invitál. Náluk általában egy-egy épület vagy építészeti stílus áll a középpontban, és a séták alatt belülről is megnézhetjük az házakat. A Bauhaus rejtett kincsei, Újlipótváros házaiba kalauzol el. Kicsit csalóka a cím, de hát manapság a Bauhaus-zal mindent el lehet adni, egy lakás árát is legalább 30%-kal megemeli, ha ráfogják, hogy Bauhaus. De Újlipótvárosban igazából nincsenek Bauhaus házak, csak modern szellemiségben született épületek, melyek rokonságot mutatnak a stílussal.
Mert Bauhaus-nak csak azt a házat nevezhetjük, amit a Bauhaus nevű iskolában végzett építész tervezett, viszont a magyar építészeti kamara az ott szerzett diplomát nem fogadta el. Így itthon nem nagyon dolgozhattak, azok a magyar építészek, akik a Bauhaus iskolában végeztek. De a modern kor egyszerű, letisztult, funkcionális szellemisége itthon is elterjedt.
A majdnem három órás séta alatt számtalan épületet bejártunk, lépcsőházról lépcsőházra haladva. Láttunk olyan helyeket, melyekről nem is gondolná az ember, hogy a homlokzat mögött ez bújik meg. Élmény volt hallgatni a házakhoz kötődő történeteket, hogy a mai lakók is mennyire figyelnek arra, hogy megőrizzék, karban tartsák vagy esetleg teljesen felújítsák ezeket a modern remekeket.

Mindkét sétán professzionális vezetőnk volt. Felkészültek, barátságosak voltak, sok információval elláttak és minden kérdésre a legjobb tudásuk szerint válaszoltak. Remek tavaszi program ez nem csak turistáknak.

Megemlíteném még az Imagine Budapest sétáit is, korábban már velük is jártam a várost. Remek csapat, izgalmas, akár angol nyelvű sétákkal is várnak minden érdeklődőt.


2019. április 2., kedd

Angyali üdvözlet - Stúdió K

Nem mindig világos, hogy egy színdarabot miért állítanak színpadra. Paul Claudel nem a legismertebb francia drámaírók egyike, története távoli, megfoghatatlan. 
A vidéki Franciaországon játszódik, egy család, két lánygyermek. Az apa hirtelen felindulásból - itt kapuzárási pániknak van beállítva - elhagyja a családot és elmegy a Szent Földre. De előtte még idősebb lányát a jó szándékú, dolgos szomszédnak ígéri feleségül. Közben a városba érkezik egy templomépítő, akinek végtelen szomorúságát az idősebb lány egy csókkal kívánja enyhíteni. A csók következménye lepra, száműzetés, a szomszéd a fiatalabb lányt veszi feleségül, az anya meghal. Az ifjú házaspár gyermeke váratlanul meghal, majd a szent leprás feltámasztja, a leprás meghal, eltemetik. 
A történet dióhéjban ennyi. De hogy mi a relevanciája, hogy miért mutatták be ezt az előadást, nem értem. A történet érdektelen, az idősebb lány nem válik szimpatikussá, sőt egyetlen karakter sem az és a köztük lévő érzelmek sem. 
A színészek gyengék, nagyon sok a szövegtévesztés. Lehet, hogy ők sem találják a helyüket az előadásban, a színpadon. A narrátor időnként oldja az unalmat, átvezeti a jeleneteket, de nincs igazi jelentősége. A zenei betétetek pedig erőltetettek.
A leprás lányt halála előtt egy nagy, piros, műanyag anyag testesíti meg. A lány hangját halljuk, szellemét látjuk, de teste már nincs köztünk. Ez szép és ötletes. De egyetlen jó megoldás, nem menti meg ezt a végtelenül unalmas és érdektelen előadást.

2019. március 23., szombat

Feledi Project: Psyché - Nemzeti Táncszínház

Megnyílt a Nemzeti Táncszínház a Millenárison, a Várból kellett költözniük. Az új épület olyan mint egy kicsi Müpa, sok üveg, igényes anyagválasztás, az épület vonalai is a nagytestvért idézik. A kisebb terem tökéletes helyszíne kortárs tánc előadásoknak, igazi black box elrendezés, meredek mobil nézőtér, mely a csupasz színpadra néz.

Feledi János koreográfiáját Weöres Sándor Psyché című írása ihlette. A darab középpontjában egy nő áll vagy a NŐ áll, aki két férfi között őrlődik vagy a saját életében nem találja a helyét. Én egy függő nő történetét olvastam ki a darabból, aki függ a férfiaktól, aki próbál jó lenni, jól választani, de a végén elbukik. Az előadás ígéretesen kezdődik, Horváth Zita remek táncos a kádas koncepció, ami számomra egy születéstörténet volt nagyon izgalmas, energikus, vad. Majd csatlakozik a férfi, aki biztonságot nyújt, vezet, megmutatja, hogyan kell élni, itt kezd leülni az előadás. A szekvenciák túl hosszúak, túlmagyarázzák a történetet, sok a szép tablószerű kép, de ezek csak vizuális élményt nyújtanak nem érzem a tényleges funkciójukat, helyüket. Néhány jelenetben nincs meg az összhang a táncosok között, nem feltűnő, de azért észrevehető és engem zavart. Nekem az előadás hosszú volt, a tánc egy idő után unalmas. Voltak benne izgalmas elgondolások, de nem álltak össze egésszé. Az utolsó jelenetet felvezetése pedig komikus. Pedig sejtem, hogy a szándék mély érzelmek kiváltása lett volna, de ahogy a női táncos ügyetlenkedik a világító minikockákkal, az inkább groteszk és vicces, minthogy megható lenne. 

Azt hittem bátrabb előadást fogok látni.