2019. szeptember 21., szombat

Péterfy Bori & Love Band - Kobuci Kert

Energia, erő, szabadság, nőiség. Néhány éve jöttem rá, hogy Péterfy Bori az igazi girl powert képviseli számomra. Szókimondó, őszinte, ugyanakkor elképesztően vonzó, független nő. Színésznőként soha nem fogott meg, a Krétakör előadásaiban éreztem úgy, hogy van keresnivalója a színpadon, de se a Nemzeti, se a Belvárosi Színház színpadáról nem tudott megszólítani. 
Viszont a koncerteken teljesen más, rögtön lehengerlő szerepet játszik, de talán ez nem is szerep, ilyen ő valójában, és ez az őszinteség sodor magával minden koncerten az első perctől az utolsóig. Egyetemista voltam amikor mindenki belehajolt Bori hajába, de akkor ez engem nem tudott megérinteni, aztán néhány évvel később a Bárka Színházban csöppentem bele egy koncertbe, ott valami átbillent és az első Ördögkatlanon megpecsételődött a sorsom, Bori rajongó lettem. 

Ez a nyár végi koncert pedig az idei szabadtéri koncertjeim legjobbja volt. Szeretem a Kobucit, teltház esetén sem fullasztó a tömeg, lehet táncolni, tombolni, torokszakdtából énekelni. Fáradtan érkeztem, egy pillanatra még az is eszembe jutott, hogy lemondom az estét. De hát ilyet én nem teszek, nem mondok le egy barátnős, koncertes estét. És tíz perc múlva már nyoma sem volt az egész heti stressznek. Elsöpört minden negatív érzést a zene, a tánc, a girl power, az érzés, hogy bármit le tudok győzni. A hang és a világítás is profi volt, a telihold pedig csak hozzátett ehhez. A zenekar pedig remekelt, tökéletes csapatot alkotnak, Bori és a fiúk. Felszabadító koncertélmény.

2019. szeptember 7., szombat

Az eltört korsó - Zenthe Ferenc Színház (Salgótarján)

A Vidéki Színházak Fesztiváljának köszönhetően minden évben vidéki előadásokat láthatnak a színházszerető fővárosiak a Thália Színházban szeptember elején. Ezek közül érdemes szemezgetni, mert olyan emlékezetes alakításokat láthatunk, mint Király Levente Lear királya, melyet 2008-ban csíptem el.
A salgótarjáni előadást elsősorban Kaszás Gergő miatt szerettem volna megnézni. Izgalmas alakításokat láttam már tőle Peer Gyntként Egerben szabadtéren, vagy Katurian Katurian szerepében Martin McDonagh nagyszerű Párnaember c. drámájában. Sokat vártam a hatalmaskodó bíró szerepében tőle. De sajnos ebben az előadásban jószerével csak ripacskodik erős kontrasztba Máté Krisztiánnal, aki visszafogott komolysággal igyekszik a nagyvárosból érkezett tanácsos szerepét eljátszani. Mellettük még Mikecz Estillát említeném meg, akinek van egy szép monológja az előadás vége felé, de a játéka kicsit erőtlen.
A díszlet nagyon tetszett, ahogy az ormótlan sötét fával bevont díszletelemek, egymás után tárták fel az előadás különböző rétegeit. Éva monológja alatt a leghátsó sarokban lapult Ádám bíró, mint egy sarokba szorított kutya és aztán úgy is menekül el a mint egy üldözött állat. Bűne pedig, hogy a hatalmát felhasználva próbálta Évát elcsábítani, amit a lány nem mer bevallani a bíróságon. Ez pedig odáig fajul, hogy szerelmét vádolják és már már el is ítélik a becses korsó eltöréséért. Amikor mégis napvilágra kerül a bíró tette, igazi retorzióra nem kell számítania. Elrendezik csendben, a fiút nem ítélik el, a bírót megfosztják hivatalától, de egyéb büntetésre nem kell számítania.
A történet nagyon mai, a bőrünkön tapasztaljuk minden nap, hogyan szól bele az életünkbe a hatalom, de a rendezés nem tudta érdekfeszítővé tenni ezt a drámát. Megfordult a fejembe, hogy vidéki előadás lévén nem akart túl erős hangot megfogalmazni a hatalommal szemben, a biztonságos regiszterben tartotta azt. Az egész előadás, a színészek játéka, a rendezés hiányérzetet hagyott bennem. Hiányzott a mély dráma, a felszínen tartotta a problémát, nem nézett a mélyére, nem kereste a megoldást. Elmesélt egy történetet középszerűen.

2019. augusztus 31., szombat

The Qualitons- Kobuci


Mindig is nehezemre esett a zenék műfaji besorolás, az emberek kategóriákba osztása. Van a szeretem zene és van a nem szeretem zene. A The Qualitones a szeretem kategóriába esik, leginkább a jazz műfajt idézi fel bennem, de alternatív rockos elemekben is bővelkedik. Néhány éve hallottam róluk először, szaklapok hasábjain dicsérték őket, kiemelték profizmusukat, hozzáértésüket és megjegyezték, hogy valószínűleg külföldön is befutnak majd idővel. Ismerkedtem a zenéjükkel, de elsőre nem ragadott magával. Aztán olvastam róluk megint, újra meghallgattam néhány dalt, és egyre jobban tetszett. Ahogy hallgattam szépen lassan kúszott be a bőröm alá. Egyértelmű, hogy a csapat kiemelkedő zenészekből áll és találtak egy egyedi hangzást, ami itthon csak rájuk jellemző, amit én nem is tudok egyetlen műfajba se besorolni.

Aztán nyár közepén meghívták őket a KEXP amerikai rádióba. Ők az első magyar zenekar, akik felléphettek itt. Ez az adó a rádiózás hőskorát idézi, a piaci érdekektől függetlenül a legújabb, legfrissebb, általuk legjobbnak ítélt zenéket vonultatják föl. A csapattal készült egy interjú és eljátszottak néhány számot, ekkor újra felkapta őket a szaksajtó ás rövid időn belül meg is hirdették a következő hazai koncertjüket.



Augusztusban a Kobuciban lehetett elcsípni őket, most először láttam, hallgattam élőben a csapatot. A 1,5 órás koncert kevés szövegeléssel, de annál intenzívebb zenéléssel ragadta magával a közönségét. Élveztem minden percét, a zenét, a látványt. Kísérletező csapat, izgalmas zene, semmi manír, érdekes hangzás. A Kobuci pedig remek helyszín, nem túl nagy, a közönség tényleg azért jön ide, mert érdekli a fellépő csapat, van visszaváltható pohár és a szabadtér ellenére mindig igyekeznek látványossá is tenni a koncerteket. A zene pedig kiváló volt, szinte már album minőségű. Legközelebb valamilyen kis klubban hallgatnám őket szívesen. 

2019. augusztus 24., szombat

A Midsummer Night's Dream - Bridge Theater

Londonban színházba menni teljesen más élmény mint Budapesten. Másodszor jártam ebben a világvárosban és így másodszorra ültem be egy ottani előadásra. Első alkalommal a West Endet céloztuk meg, és egy itthon még be nem mutatott musicalt néztünk meg. A Wicked elképesztő népszerűségnek örvend mindenhol, ahol bemutatják, egy kifordított Óz történet. A legolcsóbb jegyeket vásároltuk meg a gigászi színházba, így a harmadik emelet egyik utolsó sorában ülhettünk, de a látvány idáig is elért. Elképesztő profizmus, óriási látványvilág, kimagasló technikai megoldások. Nem szeretem a musicaleket, de ez az előadás ott és akkor lenyűgözött, magával ragadott. Viszont először szembesültem a londoni színházi etikettel, ami nagyon távol áll a hazaitól. Ebben színházban, ha megfeledkeztél előadás előtt bevásárolni rágcsából és italból, nem volt gond, feltartottad a menükártyát és darab közben odajött egy pincér, aki felvette a rendelésed, majd előadás közben ki is hozta azt. Ez az élmény is azt erősítette bennem, hogy mindenek fölött áll a néző szórakoztatása, nincs itt semmilyen magasztos művészkedés.

Múlt pénteken egy Shakespeare klasszikusra esett a választásunk. A Szentivánéji álmot számtalanszor láttam már magyar színházba, talán Alföldi Bárkás rendezését szerettem a legjobban, ahol egy középen kialakított medence körül ültek körben a nézők és Lázár Kati volt Puck.

A Bridge Theaterben is körbe ülik a nézők a színpad nélküli középső teret, amfiteátrum szerűen. Viszont itt van résztvevő jegy, ami azt jelenti, hogy ezzel a jegytípussal a kvázi színpadon állunk egész előadás alatt, ahol a segítők vagy a színészek terelgetnek minket. Olyan mintha a nép is részese lenne a történéseknek. A szórakoztatás itt sem maradhatott el, voltak zenés betétek, légtornászok/színészek, akik a levegőben bámulatos mutatványukkal ejtették rabul a nézőket. Ezeknek a részeknek nem sok köze volt az előadás cselekményéhez. A darab az emelkedő-süllyedő, folyamatosan mozgásban lévő mini színpadokon játszódott, emiatt végig mozgalmas volt. Lenyűgözött a technika, a pontosság, hogy minden tökéletesen működik, nincs megakadás.
Az előadás legerősebb jelenete most is a mesteremberek színdarabja volt, brillíroztak a színészek. 

Titania/Hyppolita szerepét Gwendoline Christie játszotta, ő volt az előadás húzóneve, sztárfellépője, de őszintén megmondnom nekem az ő játéka nagyon unalmas volt. A megjelenése tekintélyt parancsoló, gyönyörű ruhái voltak, de a színészi játéka eléggé vérszegény volt. Zuboly szerepében Hammed Animashaun elképesztőt nyújtott, energikus volt, játékos, de ugyanakkor tragikus. Puck szerepében David Moorst pedig igazi gonosz kis csínytevő. A szerelmesek nagyon bájosak voltak, de nem nyújtottak emlékezetes alakítást. A technikai személyzet is remekel, nem volt egy apró hiba sem, minden tökéletesen működött, mint egy előre összerakott hibátlan gépezet. 
Nagyon jól szórakoztam, belemerültem a látványba, de nehezen kapcsol át az agyam a szórakoztatóIPARI színházra. Ebben a színházban a fagylalt a nézők kiszolgálásának fő eleme, így aki ülőhellyel rendelkezett, az fagyizott, míg az állóhelyen sörüket kortyolgatták az emberek.

A záró jelenetben pedig a színészek és résztvevő nézők önfeledten táncoltak a színpadon, hatalmas labdákkal játszva. 
Szórakoztatás mindenek felett!



2019. augusztus 7., szerda

A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig - MNG

"Csetepaték,
Felkavaró tárgyak,
Fantasztikus festészet,
Félálomban keletkezett költészet,
Neveletlenség,
Kávéházi forradalmárok,
Az őrület sznobériája,
Automatikus írás,
Keményvonalas antiklerikalizmus,
Német fegyelem,
Exhibicionizmus,
A poén nélküli viccek"

Varietes, 1929. április, különszám, "Le Surrealisme en 1929"

A Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállítása hangulatot teremt, egy korszak szellemiségét idézi meg a kiállítótérben. A Budai Várban található Nemzeti Galéria a legnagyobb kiállításoknak adott otthont az elmúlt években. Láttam itt lenyűgöző válogatásokat és élvezhetetlen túlzsúfolt tárlatokat. 
A szürrealista kiállítás a hívónevek ellenére (Dali, Magritte) nem sztárműveket felvonultató kiállítás. Az első világháború utáni hangulatot és annak művészetre gyakorolt hatását mutatja be, kiindulva a dadaizmusból, mely előfutára a szürrealizmusnak, lezárva a történetet az 1929-es felbomlással. Mert a szürrealista mozgalom egy csoportosulás volt, hasonlóan gondolkodó és látó emberek társulása, akik inspirálták egymást. Vezéralakja, irányítója Andre Breton, de a szürrealistákhoz tartozott Joan Miro, Max Ernst, Salvador Dali, Rene Magritte. Mindegyiküktől láthatunk az MNG-ben alkotásokat.

A kiállítás felépítése lineáris, az elején kapunk egy időrendi áttekintést, néhány Brassai és Kertész fotóval hangulatba kerülünk, kicsit tájékozódunk a dadaizmusról, szóba kerül Tristan Tzara. Aztán belevágunk a szürrealizmusba, Miro, Dali képek, és Dali-Bunuel filmek. Nagy elmaradás részemről, hogy se Az andalúziai kutyát, se az Aranykort nem láttam még. Most mind a kettőbe betekinthettem, az andalúziai kutya filmtörténeti- döglött szamár a zongorán- jelenetét nézhettem meg. Azt hiszem, nekem ez már túl szürreális, én a filmművészet helyett inkább maradok a képzőművészetnél. Nekem Dali szürrealista cipő szobra volt a kedvencem, szerelme - Gala -  piros cipője áll a középpontban és igazából egy apró építészeti remek. 

A tárlat végén néhány Magritte kép következett. A tavalyi belgiumi utazásom alatt nagy kedvencem lett az egyik alkotása, amit itt is láthattam, szavak-képek és szürreális kapcsolatuk. Megtudtam, hogy Sade márki műveit ekkor kapták fel, amikhez a művészek szívesen készítettek illusztrációkat. Van egy kisebb szoba erotikus grafikákkal, fotókkal, szobrokkal.


A látogatók nagy része külföldi volt, kicsit úgy tűnt ez a kiállítás nem mozgatta meg a magyar közönséget vagy még nagyon a kiállítás elején tartunk vagy a szürrealisták túl szürreálisak.



2019. július 6., szombat

Charlotte Gainsbourg koncert - MÜPA

Hónapok óta megvettem a jegyet Charlotte Gainsbourg koncertjére, hallgattam a dalokat, egyre jobban a hatása alá kerültem. Nekem ő elsősorban énekes-dalszerző és csak másodsorban színész. Izgalmas, energikus, ugyanakkor meghitt a zenéje, éteri a hangja.

A Bartók Béla Hangversenyterem nem volt ideális helyszín, a zene mozgásra ingerelt, végigülni a másfél órás koncertet kicsit szenvedés volt. A gigantikus tér sem tett jót, ennek a sötét/világos egyedi koncepciónak. Azt viszont elismerem, hogy kevés olyan hely van Budapesten, ami méreteiben és technikájában is megfelelt volna az elvárásoknak. A koncert vizuális orgia, a fények, effektek látványossá, időnként lenyűgözővé tették a színpadképet. A zenészek és az énekesnő is egyszerű farmer, fehér póló kombinációban lépett a színpadra. Nekem nagyon tetszett ez a '80-'90-es éveket idéző letisztultság. A zenészek és a vokalista is eszméletlen volt. Charlotte nem igazán emelkedett ki közülük énekhangjával vagy zongora játékával, de számomra így volt egyben ez a koncert. Egy csapatot láttam, akik ismerik és kiegészítik egymást, ezáltal létrehozva valami egészen különlegeset. 

A dalok másképp szóltak, mint az albumokon, most sokkal inkább szintipop beütésük volt, a basszus is sokkal erőteljesebben szólt, de nekem ez ott és akkor nagyon bejött. Elkapott a hangulat, a zene, a látvány, csak azt sajnáltam, hogy nem lehetett talpra ugrani és végigbulizni a koncertet.

Nem volt prekoncepcióm, nem tudtam mit várjak, de az élmény elsöprő volt. 

2019. június 19., szerda

Ha elmúlik öt év - Katona József Színház

Federico García Lorca író, költő, festő, olyan ember volt, aki egy kicsit másképp látta a világot.
Drámájából készült előadás szürreális, ámulatba ejtő, szórakoztató és elszomorító egyszerre. Az idő gyűri maga alá a szereplőket és a nézőket. 
Főhősünk vár, azt várja, hogy leteljen az öt év, amit jegyesével kitűztek. A lány túl fiatal, így öt év várakozás után tarthatják csak meg az esküvőt. De ennyi idő alatt nagyon sok minden történhet és történik is, hol az időben lineálisan, hol pedig vissza-visszatérve egy-egy momentumhoz. A kapcsolati szálak is összekuszálódnak. Egyik szituációból csöppenünk a másikba, az idő összekuszálódik. 
A szöveg szép, élvezet hallgatni, inkább poétikus, mint drámai.  A díszlet érdekes, folyton változik, nekem kicsit Dalit idézi. A jelmezek színe kápráztató, kék, piros, sárga. A színészek játéka egysíkú, nem sokat adnak hozzá a karakterekhez, képeskönyvbe illő papírmasék. 
Én jó éreztem magam ezen az estén, de ha hosszabb lett volna az előadás, akkor már untam volna.